A magyarok általában nem hisznek el semmit vagy ha valaki nagyon meggyőzően mond valamit akkor elhisszük még azt is ami nem is igaz. És mostmár senki nem hisz senkinek. Igy vagyok ezzel én is. Vannak olyan emberek akik nem hisznek senkinek nekem sem, és nem biznak meg bennem, de magukban sem. A politika is belénk nevelte azt hogyha egy politikus igazat mond akkor annak el kell hinni mert politikus.....és ha nem mond igazat és elhisszük? Állandó szivás ha az ember bizonyítási kényszer alatt van. Nem? Idegen fórumokon a hátam mögött "fikázódtak" valamint kaptam e-mailt is melyben azt kérdezték és mondták, hogy ugyanmár, hogy lehet az hogy 1-ik pillanatról a másikra hed kandi dj lettem, mondván az ismert lemezlovasok közül ezt 1-ik sem kapta meg én meg a semmiből és egyből. Úgy, hogy az ember felemeli a telefont, telefonál külföldre megkeresi a megfelelő embert, elküldi azt amit eddig csinált (mármit zenét) és azt 1 hónapos mérlegelés után úgy állapították meg ahogy megállapították kisebb nagyobb megkötésekkel. De egyesek irigy emberek. Erről nem tehetek.
Úgy döntöttem mert ezzel a piszkálódással tele lett a hócipőm, hogy úgy fogom ezentúl feltüntetni magam mint egy kis szürke mezei lemezlovas aki most bontogatja szárnyait. Aki ismer és látott régen bulikon az tudja hogy nem igy van de inkább beszéljenek a tettek. Nem fogok és nem is szeretek vitatkozni vadidegen emberekkel csak azért mert "Ő" nem hallotta, ezért is van az, hogy a kommenteket is letiltottam mert az emberek többsége nem merte felvállani a nevét és névtelenül kamu e-mail cimekről irogat bejegyzéseket és többségében rosszindulatút. Ha valakinek van jó vagy rossz véleménye az irja meg és vállalja fel a nevét. Aki e-mailt küldött ott is sok volt a magát fel nem vállaló ember.
Volt egy mix/remix verseny, például ott csak 2. lettem. Nem első.... itt lehet megint a piszkálódás, hogy "jó akkor had halljuk mi is!!!, mert ez is biztos kamu...és különben is a tesóm a haverom meg annak haverja ezt sokkal jobban meg tudja csinálni stb...stb...stb... tessék itt a link le lehet tölteni, de 24 óra eltelte után töröld le a gépedről kérlek:
http://www.laptopdj.eu/music/radioanddj/20080325010172346/200803250101.mp3
Ha véleményed van arról amit csináltam mond meg elviselem a kritikát: info@laptopdj.eu
Jövő héten 1 teljesen új webap lesz, új fotókkal szöveggel a www.laptopdj.eu -n és természetesen már a megszokott weblapon. Nem szeretem ha alaptalanul vádolnak meg de győzzön a jobbik és győzzön a józan ész. Nem túl férfias dolog megsértődni, de valakit cseszegetni az sem túl fair-play.
Ezért döntöttem ahogy döntöttem nem azért mert nem igaz amit állítok. És a hitetlenek legyenek boldogak. Ha ilyen nagy az az összefogás csesztetésben akkor más esetben ha mondjuk egy gyereket kell megmentei vagy éhezőket stb.., akkor miért nem ilyen nagy az összetartás??? Ezt árulja el nekem valaki! Mert könnyebb fikázódni mint tenni valamit és féltékenyen sértődötten, irigyen másokat bántani.
Jó zenehallgatást és jó bulit mindenkinek.